Erasmus+ mobilitási projekt a SZIGNUM-ban

 


Lezáródott a projekt mobilitási szakasza, melyben az iskola öt munkatársa vett részt.

 

Az ő képes élménybeszámolóik következnek.

A PÁLYÁZAT SZERZŐDÉSSZÁMA: 16/1/KA101/022837

 

 Baloghné Kovács Éva és Székács Klaudia - 2016. augusztus 1 - 12., Firenze

 Az ERASMUS jóvoltából 2 hetet tölthettünk el Olaszország egyik legszebb helyén, Firenzé-
ben. Napjaink délelőtti részét a tanulás tette ki. A kurzus résztvevői különböző országokból jöt-
tek. Hárman voltunk Magyarországról, ketten Németországból, egy Spanyolországból, valamint
egy hölgy Angliából. Az első héten Sheila Corwin tartotta az óránkat. Itt elméleti síkon megis-
merkedhettünk néhány motivációs módszerrel, warm-up játékkal, valamint számos óravezetési,
óraszervezési ötlettel. 
   Második héten a kurzust átvette Tatiana és Ilaria. Tatiana a drámapedagógia alapjait ismer-
tette velünk gyakorlatban. Nagyon sok érdekes és vicces szituációs játékkal dobta fel az órá-
kat.
   A Storytelling témával is megismerkedhettünk, ami annyit tesz, hogy a tanulók tudjanak több
mondatos véleményt vagy történetet alkotni kép, vagy akár zene alapján is.
   A hét második felében Ilaria megtanította a Socrative program használatát. A program segít-
ségével kvízeket, feladatokat lehet szerkeszteni és ezt online felületen meg lehet osztani a gye-
rekekkel. 
Az utolsó nap a Windows Movie Maker segítségével csináltunk egy videót a két hét összefogla-
lásával. Így megtanultuk a programot kezelni, tehát a későbbiekben a tanulóknak is át tudjuk
adni ezeket az ismereteket.
   A tanulás mellett felfedeztük Firenze látványosságait, bejártuk Siena néhány kisvárosát. Örök
élmény marad az igazi Toszkán hangulatú városok látogatása.  

                                                                                                      Székács Klaudia tanítónő

 

2 hetet töltöttem a festői olaszországi Firenzében, ahol egy szakmai továbbképzésen vet-
tem részt. A továbbképzés idegen nyelven tanító pedagógusok számára kínált remek lehe-
tőséget arra, hogy számos használható ötletet, játékot alkalmazhassunk a jövőben angolul
tanított tantárgyaink keretében. Reményeim szerint ezekkel a játékos feladatokkal jobban
motiválhatom tanítványaimat az angol nyelv tanulására. A külföldön eltöltött 2 hét alatt
számos kedves emberrel találkozhattam, akikkel - pedagógusok lévén - rengeteg tapaszta-
latot cserélhettem. Továbbá, megismerkedhettem az olasz kultúra szépségeivel illetve a
toszkán vendégszeretettel.

                                                                                                     Baloghné Kovács Éva tanárnő

 alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt


 

 Gulyásné Auffenberg Noémi - 2016. augusztus 1 - 12., Cambridge

CAMBRIDGE-BEN MÉG TANULNI IS ÁLOM…
  Sokszor álmodoztam arról, hogy egyszer elutazom Angliába és eltöltök ott legalább 2-3
napot. Bárhol, bármilyen körülmények között. Azt azonban legmerészebb álmaimban sem
gondoltam,  hogy  éppen  Cambridge-be  fogok  eljutni,  ráadásul  két  egész  hétre.  Az
„Erasmus+ mobilitási projekt a SZIGNUM-ban” című pályázatnak köszönhetően egy CLIL-
Primary nevű kurzuson vehettem részt, mely abban segített, milyen módszereket kell és érde-
mes használni, ha az ember nem elsősorban magát az idegen nyelvet oktatja, hanem vala-
milyen egyéb tartalmat, ismeretet – biológiát, történelmet… - szeretne átadni azon a bizo-
nyos idegen nyelven keresztül. Ezek a módszerek – a hozzá tartozó elméleti háttérrel együtt
- a kéttannyelvű oktatást segítik, így számomra igencsak hasznosnak bizonyultak. A módsze-
rek, tevékenységformák mellett sok-sok új, az angol órákon bevethető játékot is tanultam, s
újra igazolást nyert számomra, hogy a tanulásnak nemcsak a legélvezetesebb, de a legha-
tékonyabb módja is a játék. 
   A képzés ideje alatt a Homerton College-ban laktam, mely Cambridge 31(!) egyetemi
kollégiumának egyike. A csoportban 17-en voltunk – lengyelek, szlovákok, kínaiak, spanyo-
lok, olaszok, csehek. Hallgathattuk ismert tankönyvírók remek előadásait is, de a képzés
elsősorban gyakorlati volt. Kiscsoportos feladatokkal, házi feladattal, magunkon próbálva
ki mindazt, amit elsajátítottunk. 
A napi 6-7 óra tanulás után azért mindig sor került valamilyen kulturális programra is.

A híres Cambridge University Press könyvesboltja fogadást tartott számunkra, melyen

kedvünkre nézegethettük a kiadó könyveit. Elutaztunk Ely-be, egy közeli kisvárosba,

melyben megnéztünk egy 7. században épült monumentális katedrálist és ellátogattunk

egy igazi angol teázóba. Londonba is elvittek bennünket, bár – s nem szeretnék telhetetlennek

tűnni - az ott eltöltött 7 óra nem túl sok mindenre volt elég. A számomra legélvezetesebb

program egyértelműen a punting volt. Napnyugtakor csónakázni Cambridge folyóján egy

kicsi ladikban, miközben a „sofőr”, aki egy jó három méteres rudat a folyómederhez támasztva
hajtja előre a csónakot, csupa-supa izgalmas dolgot mesél a környező kollégiumokról,

könyvtárakról, kicsi hidakról… Egyszerűen kihagyhatatlan. Épp úgy, mint ez a kéthetes

továbbképzés. Kevesebb lennék, ha nem lettem volna ott.  
                                                                                       Gulyásné Auffenberg Noémi tanárnő

 alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

 


Mészáros Ildikó - 2016. augusztus 8 - 19., Daugavpils

Oroszul tanulhattam a Baltikumban - Lettország volt a világ közepe 


   Amikor kiderült, hogy megnyertük az „Erasmus+ mobilitási projekt a SZIGNUM-ban” c.
pályázatot, és lehetőségem van feleleveníteni a lett Daugavpilsben orosztudásomat, na-
gyon örültem, hiszen a nyelv eszköz a világ megismerésére. A kéthetes lettországi képzés
alatt olyan egyedülálló szakmai továbbképzésben részesültem, amelynek tapasztalatait
vélhetően tanári pályámon egész életem során hasznosítani tudom. A kreatív módszertani
képzés, amire jelentkeztem, felülmúlta várakozásaimat.
   A négy egész oldalas programtervezeten nem csodálkoztam, az pedig különösen tet-
szett, hogy az első héten mindennap valamilyen – legalább kétórás – kirándulásban része-
sítettek minket. 
   A képzés keretein belül egyrészt szakmai előadásokat hallgattunk meg a kortárs iroda-
lomról, az óhitűek vallás(osság)áról, a nyelvtan-náciról, stb.; másrészt szaktekintélyek adták
át pedagógiai tapasztalataikat: egy délután egy igazgatónő bemutatta iskoláját, nyelv-
tanból egy külön délelőttöt töltöttünk főleg a hangsúly és a szólások tanítási módszereivel.
Egy másik napon tanulmányoztunk számos forgalomban lévő orosz tankönyvet, megfejtet-
tünk szleng szövegek jelentését, valamint két napot szántak képzési tervünkben az IKT-nak
(infokommunikációs technológiák – azaz minden, ami 21. századi és internettel kapcsolatos
☺). De adtak időt a helyi kultúra tanulmányozására is: két dalt tanultunk lettül egy dupla
énekóra során, ugyanakkor felelevenítettünk pár korábbról ismert orosz éneket is a nép-
daloktól a 21. század népszerű szórakoztató zenei műveikig. Máskor meg filmrészleteket
néztünk meg és ahhoz kaptunk jó ötleteket, hogyan lehet ezeket a tanórán szókincsfejlesz-
tésre használni. 
   Begyűjtöttünk számos segédanyagot papír- és fájlformátumban, megismertünk jó néhány
kooperatív módszert és nem utolsó sorban szert tettünk barátságokra, nemzetközi kapcso-
latokra, miközben kirándulásokat tettünk a kultúrtörténeti jelentőségű templom-hegyi temp-
lomokban,  vagy  Aglonában,  máskor  meg  épp  a  litván  fővárosban,  Vilniusban,  vagy
Trakaiban. 
   Köszönöm, hogy lehetőségem nyílt „újra” orosz nyelvi környezetben tanulni – 18 éve,

1998 januárjában tértem haza utoljára egy négyhónapos moszkvai részképzésről és bizony

nem gondoltam volna, hogy állami (ill. európai uniós) pénzen még bármikor adódik

alkalom, hogy tovább képezhessem magam. Köszönet az „Erasmus+ mobilitási projekt

a SZIGNUM-ban” pályázat koordinátorának, Gulyás Attila kollégának. Örülök annak is, hogy

a szakmai tapasztalatokat végre kamatoztathatom orosz szakkör formájában: ezzel hátha

nyitottabbá és elfogadóbbá tehetem diákjaimat más kultúrák iránt. 
                                                                                                         Mészáros Ildikó tanárnő

 alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

 

alt

alt

alt

alt

alt

alt


 

Gulyás Attila - 2016. szeptember 19 - 23., Limassol

 TANULMÁNYI ÚTON CIPRUSBAN

 

Egy sikeres Erasmus+ pályázat jóvoltából szeptember 19-23. között lehetőségem nyílt

elutazni a ciprusi Limassolba, ahol részt vettem egy projektmenedzsment témájú

nemzetközi továbbképzésen. Tudtam, hogy a Földközi-tenger keleti részén fekvő

szigetországban mindig jó idő van, és tovább tart a nyár, mint mifelénk, mégis furcsa

volt megtapasztalni, hogy az esős-borús Budapesti repülőtérről indulva röpke három

óra múlva a forró és száraz Cipruson találtam magam. Az ott tartózkodásom egy hete

alatt végig 30 fok felett volt a hőmérséklet, és csak reggelre enyhült kissé a hőség.

Az idegenforgalmi szezon ott nem augusztus 20-án ér véget, hanem október végéig tart.

Az éghajlaton kívül még a növényvilág is teljesen más, mint nálunk: a füge és a szőlő

már leérett, éppen a gránátalmát szüretelték, a citrom, narancs banán és citrancs

ültetvényeken még zöld volt a termés. Limassol városa egy meglehetősen nagy területen

elterülő nyüzsgő tengerparti kikötőváros, ahol rengeteg külföldi, főleg orosz turista meg

indiai és közel-keleti vendégmunkás található. A helyi görög lakosság jól beszél angolul,

még a piaci kofáknak sem okoz gondot ennek a világnyelvnek a használata. Ez és a bal

oldalon való közlekedés az 1878-tól 1960-ig tartó brit fennhatóság alatt honosodott

meg Cipruson. A változatos ember kavalkádban két magyar vonatkozásra is bukkantam:

egy nyomdában beszéltem a tulajdonossal, aki pár éve járt Budapesten, és sok

szeretettel emlegette a látványosságokat. Az egyik tengerparti kávézóban pedig egy

marosvásárhelyi magyar asszony dolgozott, aki a ciprusi életkörülményekről mesélt.

A továbbképzés maga 5 napig tartott, témája pedig az Európai Uniós pályázati rendszer,

és a sikeres pályázás módszereinek megismerése volt. A csoport többi tagja Litvániából,

Csehországból és Lengyelországból érkezett, az előadók pedig igen magas szinten,

a résztvevők egyéni igényeit és lehetőségeit is figyelembe véve tartották az órákat.

Az utolsó napon kirándultunk a Limassol közelében található Kolosszi középkori várhoz,

a gondosan feltárt és konzervált ókori görög városhoz, Kourionhoz, ahol egy felújított

szabadtéri amfiteátrum (színház) látványához a tenger szolgáltatta a festői hátteret.

Omodoszban megtekintettük a kolostortemplomban őrzött kötéldarabot, ami a

hagyomány szerint Krisztus keresztfájáról való. A kirándulás során a kopár hegyek

között vezetett buszunk útja, és egy, a száraz szigeten igazi kuriózumnak számító

hűs vízesésnél is megálltunk.

Az utazás felejthetetlen élményekkel gazdagított, a képzés pedig a munkám során jól

hasznosítható ismeretekkel vértezett fel. Remélem, jövőre iskolánkból még több tanárnak

lesz lehetősége külföldi továbbképzésre menni.

                                                                               Gulyás Attila – az iskola pályázati felelőse

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt