|
2019. február 24. és március 2. között került sor az Iskola határok nélkül című Erasmus+ pályázatunk első tanulási célú nemzetközi találkozójára. Az eseménynek Franciaország adott otthont, pontosabban Franciaország egyik tengeren túli tartománya, a Madagaszkár és Mauríciusz között található Reunion sziget.
A SZIGNUM-on kívül Angliából egy, Romániából pedig két iskola tanárai és tanulói képviselték a pályázatban együttműködő oktatási intézményeket. Tudtuk, hogy iskolánkat és országunkat is képviseljük a világnak azon távoli sarkában, ezért az utazást megelőző hetek, hónapok kemény előkészítő munkával teltek: az Erasmus+ szakköri foglalkozásokon prezentációk sora, versfordítások és festménymásolatok születtek a 7. A osztályból kikerült tanulóktól. A tanulók szorgalmukkal és az önkéntes munkában mutatott példás hozzáállásukkal érdemelték ki az utazást.
Az utazás izgalmánál talán csak a hosszúsága volt nagyobb: Párizsban jó hét órát vártunk a csatlakozásra, az éjszakai repülés pedig 11 órán át tartott.
Másnap reggel aztán, mikor leszálltunk, 3 órával előre tekertük óráinkat, hogy megtudjuk mennyi a pontos idő Reunionban, és felkészültünk a nagy melegre is, ami várt bennünket: 30 fokos hőségbe érkeztünk, amit tovább fokozott a párás levegő fullasztó érzete.
Szerencsére vendéglátóink már vártak ránk, és rövid bemutatkozást követően légkondicionált kocsikban utazhattunk ki-ki a saját szálláshelyére: tanulóinkat a kinti iskola tanulói és kedves családjaik fogadták be egy hétre, és mi, kísérőtanárok is ottani tanárok vendégei lehettünk.
A Reunionon eltöltött hét nap alatt nem tudtunk betelni a fenséges látvánnyal: a kb. fél Csongrád megyényi területen fekvő vulkáni eredetű szigeten összesen kb. 400 mikroklímát és széljárást különböztetnek meg a helyiek. A másik döbbenetes élményünk a sűrű zöld növényzethez és az egzotikus gyümölcsökhöz fűződik: a nálunk szobanövényként nevelgetett vastag levelű dísznövények ott az út mentén alkotnak cserjéket vagy éppen fákat, a mangó érés után elborítja a járdákat, a helyiek nem győzik elfogyasztani. De termesztenek ott méregdrága kávét, amiért a japán kávékedvelők hihetetlen összegeket áldoznak, a banán és cukornád ültetvények pedig egészen természetes látvány arrafelé.
Hétfőn a vendéglátó Antoine Roussin iskola megnyitó ünnepséget szervezett, melyen a résztvevő francia, angol, román iskolák és persze a makói SZIGNUM tanulói bemutatták országaikat, iskoláikat. Ezt követően vicces sorversenyek segítettek oldani a kezdeti félénkséget. Ebéd után a város, Saint Louis három kiemelkedő vallási épületét tekintettük meg: egy katolikus templomot, ahol hetente 1000 hívő imádkozik, egy mohamedán dzsámiban is jártunk, ahol a hívek vezetője, az imám mesélt a vallásukról és szokásaikról; végül egy hindu szentélybe is eljutottunk, amit Siva istennő tiszteletére építtettek az utóbbi évtizedekben Indiából beköltözöttek. Mindez segített megérteni a szigetre oly jellemző sokféleség és tolerancia lényegét, és hogy miért is a multikulturalizmus lett a reunioni projekttalálkozó témája. A szigeten a többségi kreol (a szigeten született keverék népek és nyelvek összefoglaló neve) mellett sok a francia, afrikai, indiai, kínai bevándorló, de volt szerencsénk egy magyar nővel is találkozni, aki francia férjével és kislányával három éve lakik a szigeten.
Kedden izgalmas kaland várt ránk: a sziget egyetlen működő vulkánhegyét látogattuk meg egy hosszabb buszozást követően. Varázslatos holdbéli tájon vezetett az ösvény, mely a vulkán lábáig vezetett. Sajnos, a kráterbe nem kukkanthattunk bele, mivel érkezésünk előtt egy héttel ébredezni kezdett a hegy, és lassú lávafolyama miatt lezárták a közelébe vezető utat. A hegyről visszafelé menet megtekintettük a vulkán múzeumot, ahol talán a vulkán működését bemutató 4D-mozi volt a leglátványosabb elem.
Szerdán délelőtt egy múzeummá alakított rabszolgatartó birtokot tekintettünk meg, ami nagyon tanulságos program volt: utána sokkal mélyebb összefüggésekben láttuk a sziget történelmét. Délután a l’Hermitage lagúnában fürdőztünk, sőt akinek kedve volt, még búvárkodhatott is. Volt miben gyönyörködni: a korallzátony rengeteg színes hal, teknős, polip és más tengeri élőlény lakhelye.
Csütörtökön a nemzetközi találkozó műhelymunkái folytak. Vegyes csapatok jöttek létre, melyek feladata egy-egy „termék” elkészítése volt:
1. egy dal, melynek szövege négy nyelven szólalt meg,
2. egy festmény, melyen a négy ország jellegzetes tájai alkotnak szép egységet,
3. versek, melyek adott sablont követtek, mégis egyéni kifejezőeszközként működtek.
A közös munka jó hangulatot teremtett, és a fárasztó nap végén mindenki élvezettel nézte és hallgatta meg a nemzetközi együttműködés eme szép eredményeit. Ezek bárki számára elérhetők a következő honlap címen: https://bit.ly/2Hp9tz2
Pénteken ismét a hegyek közé vitt bennünket a busz. Ahogy haladtunk a hegyeken a sziget belseje felé, egyre tavasziasabb, sőt néha már hűvös lett az idő. Gyakran vettek felhők bennünket körül, melyeknek fodrait vattacukorként szinte meg lehetett érinteni. Az utunk izgalmas volt: száznál is több hajtűkanyar vezetett a kilátóig, ahol pazar látvány fogadott bennünket: előttünk egy burjánzó növényektől zöld kráter tárult elénk, amely a földtörténet régebbi szakaszában keletkezett úgy, hogy a kihunyt vulkán üres lávatartálya felett beszakadt a föld. Idővel a természet vadregényes őserdővel fedte be, és egy Tsilaos nevű szökött rabszolga hajdan ide menekült, és maga köré gyűjtötte szökevény társait is. Manapság néhány település, a turisták kedvelt úticélja várja ide a túrázókat. Délután a közelben található kalandpark tette próbára a társaság bátorságát és kitartását. Igazi dzsungel hangulatunk volt: a fák sűrűje között suhanó árnyak és a kiáltások ezt az érzést csak erősítették. Este mindenki hivatalos volt a tengerparti piknikre, így a tanárokon kívül ott voltak a vendég tanulók, és az őket befogadó helyi családok apraja-nagyja is. Rengeteg főtt ételt hoztak és osztottak meg a helyi családok, így nagyon finom kreol specialitásokat kóstolhattunk meg. Mónika tanárnő megtalálta a módját, hogy viszonozzuk a helyiek kedvességét: vendéglátója feleségével magyaros csirkepörköltet készítettek, ami rendkívül ízlett mindenkinek. Az evés-ivást tánc követte, és egy nagyon jókedvű nemzetközi mulatság kerekedett az estéből.
Szombaton a közeli város piacán tettünk felfedező körutat, ahol helyi termékeket, különleges gyümölcsöket, emléktárgyakat vásárolhattunk. És ez már felkészülés volt a hazatérésre, mivel már csak egy utolsó fürdőzés maradt az utolsó napra. Élveztük, amint ott létünk minden percét is szerettük, de este már a reptéren találtuk magunkat, és csak néztük, ahogy a kedves barna bőrű vendéglátó fiatalok és a mi naptól pirosra égett tanulóink könnyeikkel küszködve vesznek búcsút egymástól.
A hosszú éjszakai utazás után már elég bátrak és tapasztaltak voltunk, hogy a csatlakozásig hátralévő időt Párizs központjában egy kellemes sétával töltsük el. Így láthattuk az Eiffel-tornyot, a Diadal-ívet, és még egy hangulatos kávézóban forrócsokival és üdítővel koccintottunk is az elmúlt hét élményeire.
A nemzetközi találkozó elérte célját: a résztvevők személyesen megtapasztalták a sokszínűséget és a másság elfogadását; egy hétig együtt éltek, társalogtak és szoros barátságokat kötöttek színes bőrű kortársaikkal; a vegyes tanulói csoportok együttműködve sikeresen létrehozták a projekt „termékeit”: egy dalt, verseket, egy festményt.
A SZIGNUM tanulói, akik életre szóló élménnyel gazdagodtak: Nándori Mária, Vadlövő Katarina, Dékány Marcell és Kurunczi Tamás. Kísérőtanáraik Győrfi József Tiborné és Gulyás Attila voltak.
(Gulyás Attila)
|
