Családnap, ahogyan mi láttuk


SZIGNUM  I. CSALÁDI NAP

  2010. szeptember 25-én délután került megrendezése az iskola első családi napja, melyre összesen 420 szülő és gyermek jött el, hogy a borús, de kellemesen meleg őszi napot együtt töltse játékkal, mókával, versenyzéssel.
   A program 14.00 órakor kezdődött az iskola előtti téren egy rövid megnyitóval. A jelenlévők elénekelték a Himnuszt, majd Szűcs Péter igazgató úr rövid nyitó beszédet mondott, melyből megtudhattuk, hogy ez a jubileumi tanév  első nagyszabású rendezvénye. Ezután köszönetet mondtunk a rendezvény támogatóinak és elhangzott néhány hasznos információ a nap lebonyolításával kapcsolatban. Körülbelül fél háromkor megkezdődött a mókás vetélkedők, ügyességi játékok sora. Volt kötélhúzás, lufi borotválás, szkanderezés, aszfaltrajz, kifestő, dekázás, ördöglakat kinyitás, vízi célbadobás  és sok más egyszerű, élvezetes játék. Lehetőség volt lovaglásra, íjászatra, meg lehetett nézni a veterán autókat és motorokat, lehetett cserkész játékokat játszani, volt bábszínház a gyerekeknek, „ lelki fröccs” és „cirkusz” a  felnőtteknek. Összesen 24 helyen múlathatták az  időt a vállalkozó és játékos kedvű 3-5 fős csapatok. A legaktívabbak és legérdeklődőbbek közül 6 csapat mind a 24 programlehetőséget kipróbálta, 4 csapat pedig 23 helyre jutott el az uzsonnáig. Természetesen focizni is volt lehetőség. Apák és fiúk helyben verbuválódott csapata játszott egymás ellen a játszótér melletti focipályán.
   Fél négytől kezdődött az uzsonna. Virsli, mustár, ketchup, majonéz, kenyér valamint tea és szódavíz volt a délutáni menü. Ezután hallgathattuk meg a Haramia Együttes koncertjét a tornateremben, melyet az eredményhirdetés követett sok-sok csokival és ajándéktárggyal.
Hat órakor a Nefelejcs Népdalkör énekelt, melyet a moldvai táncház követett. Addigra egy kicsit megkopott a létszám, de így is több mint 50 fő ropta a fülbemászó, jó ritmusú moldvai zenére a táncot. A végén kellemesen elfáradva, de szívünkben az együttlét édes örömével álltunk körbe, hogy egymás kezét megfogva adjunk hálát a napért .az Erdő mellett estvéledtem kezdetű esti ima eléneklésével.
   Reményeim szerint, ez a záró ének nemcsak egy nyitó program vége, hanem egy új közösségi élet kezdete is volt. Ezt a közösségi életet kívánja szolgálni a SZIGNUM Szülői Szervezete.
Miklai István
                                SZIGNUM Szülői Szervezet
EGY SZÉP CSALÁDI NAP!
 
Szeptember 25.-én a Családi napon nagyon jól éreztem magam! Sok akadálypályán részt vett a „Mini Manó” csapat! Lufit is borotváltunk! A legviccesebb volt szerintem a logikai játék és a diótörés, de a kedvencem a családi papucs lett! Nekem nagyon tetszett a lovaglás és a focizás, amin apukám is részt.
A versenyek végén jutalomban részesültek  csapatok. Mi is csokit nyertünk!
Miután megéheztünk, uzsonnára virsli volt mustárral, teával, igazi piknik hangulatban. A nap végét egy közös táncházzal zártuk!
Zsivola Csenge Kata  2/B