Szalagtűző 2010.

Karácsonyi hangulatú ünnepségen kapták meg végzőseink a kék szalagot  „A végtelen messzeség a legmélyebb gödörből sincsen messzebb, mint azoktól, akik fenn hordják az orrukat.” (Kamarás István – Németh István: Panel – betlehemes)

2010. dec. 8-án vehették át iskolánk végzős diákjai az éretté válás útját szimbolizáló, mise keretében megáldott kék szalagot. Az eseményhez méltó ünnepélyes előadásról, díszletről, ünnepi ebédről Lik Melinda tanárnő vezetésével a 11.g osztály gondoskodott.
A tornaterembe belépő vendégeket sejtelmes, éjszakai „panelsivatagot” idéző díszlet fogadta, amely darabjai között lassan életre kelt egy jól ismert, de egészen különleges szálakkal átszőtt történet. A végtelen „panelsivatagban” útnak indul a három bölcs, Gáspár (kiégett popsztár), Menyhért (a veterán katona) és Boldizsár (a közönséges csillagász), hogy a modern világ nyomasztó gondjai között megkeressék az elgurult Origót. Útjuk során hétköznapi problémáktól megkeményedett szívű társakkal, reményt sugárzó, varázslatos lényekkel, kíváncsiskodó, gonosz vezérigazgatóval és a társadalom peremére szorult utcai pásztorokkal találkoznak. Mígnem feltűnik a fejük fölött a helyes irányt megmutató fényes csillag és megszólal a szívükben az igazságot hirdető „lélekmuzsika”, amely elvezeti őket a betlehemi jászolhoz, Jézus Krisztushoz, ahol végül megtalálják az elgurult Origót.
A posztmodern darab keserédes élménye után a 11. g osztályosok feltűzték társaiknak a névre szóló szalagot, valamint személyes ajándékokkal és ünnepi köszöntővel kedveskedtek egymásnak.
A belsőséges hangulatú ünnepséget közös ebéd, majd egész délutánt felölelő, színvonalas sportprogram zárta.
Az ünnepnapok mindig különleges titkot hordoznak, őrizzük meg szívünkben az idei tanév szalagtűzőjének élményét és üzenetét minél tovább, hogy erőt tudjon adni mindannyiunknak a dolgos, kötelességekkel terhelt hétköznapokban!
Szombathelyi Nóra tanárnő