Szűcs Péter igazgató úr ünnepi beszéde Tisztelt Szülők, tanárok, diákok, ballagó 12. G-sek!

Két gondolat köré építettem a beszédemet. Az első: változás a fejlődés jegyében.  Mottója: „Kissé rosszak a reflexeim. Egyszer elütött egy autó, amit két ember tolt.” (Woody Alen)
Nagyon fontos lesz az életetekben, hogy megérezzétek, ha váltanotok kell. Ezt persze elsősorban a majdani munkátokra értem. Annyira gyorsan változik a világ, mikor mire van szükség, hogy sajnos nem élhetitek le az életeteket úgy, mint a nagyszüleitek, de még úgy sem, mint a szüleitek többsége. Nem létezik ma már nyugdíjas állás. Ami az egyik évben jól megy, jövőre már lehet, hogy nem hoz megélhetést. Jó reflexeket kívánok nektek ahhoz, hogy felismerjétek az idők jeleit. Aki jókor lép és jó helyre, az fog boldogulni.
Tanulság: Egész életünkben fejlődnünk kell. Aki nem fejlődik, az romlik – mondják a bölcsek.
Így van ez az iskola életében is. Folytonosan figyelnünk kell a környezetünk igényeinek változásait és a világ folyását. Folytonosan előre kell tekintenünk, hiszen az iskola elsődleges feladata a gyerekek felkészítése a jövőre. A jövő kihívásainak kell megfelelnie a tanítványainknak, és nem a múlt kihívásainak.

A 12 éves kis Karol focizott a templomkertben és berúgta a helyi templom ablakát. Erre mit ad Isten, holnap, május 1-jén Rómában, hatalmas ceremónia közepette fogják boldoggá avatni. Azóta a világon mindenki ismeri a nevét, és aki csak közelebbi ismeretségbe került vele, mindenki szeretettel emlékezik vissza rá – no nem a templomi incidens miatt – úgy ismerjük, hogy II. János Pál pápa.
A 16 éves ifjú, Albert bizony szégyenszemre megbukott matekból. Erre az édesapja kipakolt mindent a szobájából, csak egy íróasztalt és egy széket hagyott benn, a kezébe nyomta a matek könyvet és bezárta rá az ajtót. Albert elkezdte olvasgatni, és rájött, hogy tök érdekes, nem is gondolta volna. Ma mindenki ismeri a nevét: Albert Einsteinnek hívják.
A 17 éves Pista így emlékszik vissza: „7.-es koromban baleset ért engem: megbuktam. Magyar irodalomból buktam meg. Ami egy író múltjában ritka gusztusos szeplő, és nem valami Ady-t lobogtató lázadások miatt kerültem én szembe holmi vaskalapos tanárokkal, én készületlen voltam, nagyképű, teljesen igazuk volt” – írja Örkény István, akit minden magyar ember azóta jól ismer, mint kiváló és jó humorú írót.
Ezt csak azért mondtam, hogy még az iskolában sem dől el minden, mi lesz belőletek, és hogyan ismer benneteket a környezetetek, hogyan emlékszik majd vissza rátok a világ. Sokat fogtok még változni. Az a fontos, hogy a változásotok fejlődésben nyilvánuljon meg. A templom ablakát labdával belövő Karolból lett a pápa, a matekból megbukó Albertből a leghíresebb fizikus és a magyar irodalomból megbukó Istvánt azóta tanítják a magyar irodalom könyvekből. Nem végleges hogy szakmailag mivé váltok, az érdeklődési körötök sem, az pedig végképp nem, hogy valójában kivé fejlődtök. Nem akarom ezzel azt állítani, hogy nem meghatározó az életetekben az elmúlt 12 év. Azt hiszem, nagyon is az lesz. De hogy ezekből az alapokból mit építetek fel, az legnagyobb részt rajtatok múlik.
Abban bízom, hogy megértitek azokat az értékeket, aminek mentén terelgettünk titeket, és nem jártok úgy, mint a szegény jó barát.
A szegény ember hosszú idő után találkozott régi jó barátjával, aki közben nagyon gazdag ember lett. Együtt vacsoráztak és a régi időkről beszélgettek. A szegény ember elaludt. A gazdag egy jókora gyémántot dugott a zsebébe. A szegény nem vette észre ezt, és élte a nincstelenek sorsát továbbra is. Egy esztendő múltán újból találkoztak.
-    Áruld el – szólt a gazdag -, mi volt az oka, hogy nem találtad meg a kincset, amelyet a zsebedbe dugtam?
Azt hiszem, ez a legkomolyabb ítélet, és csak reménykedhetünk, hogy nekünk ne szegezze valaki életünk során: mi volt az oka, hogy nem találtad meg a kincset, amelyet a zsebedbe dugtam?
Nekünk tanároknak ebben kamatozik a munkánk, ha a szavaink, életre kelnek a mindennapjaitokban.

A második gondolat: mi az, ami fontos és mi az, ami felesleges.
Mi az, amiért érdemes törni magunkat, és mi az, ami valójában felesleges.
Volt egyszer egy ember, pecázgatott a tenger partján egy öbölben. Sütött a nap, csend vette körül és nyugalom. Szegényes öltözete volt és nagyon egyszerű felszerelése. Azonban megtörte a csendet egy öltönyös úriember, egy ügynök, pénzügyi tanácsadó, aki éppen arra járt. Amikor meglátta, hogy az emberünk visszadobta a kifogott halmennyiség felét a tengerbe, nem tűrhette az üzletiességgel átitatott lelke, és megszólította.
-    Jó ember! Mit tett maga? Visszadobta a kifogott halat? Ezért nem halad előre a világ és az emberiség! Ahelyett, hogy fogta volna a halat, kivitte volna a piacra. Ott eladta volna. A pénzből vett volna még egy horgász felszerelést és akkor már két felszereléssel foghatta volna a halat.
-    És azután? – kérdezte a horgász.
-    Aztán? Ezzel még több halat foghatna ki és azt is eladná a piacon, rövidesen vehetne egy halász hálót is.
-    És azután?
-    Azután a hálóval még több halat tudna kifogni. Azt is eladná a piacon és előbb-utóbb összegyűjthetne egy csónakra. Azzal be tudna jutni mélyebb vizekre és még több halat tudna kifogni a hálóval. 
-    És azután?
-    Aztán egyre több pénzt gyűjtene, amiből egy kisebb halász hajót tudna venni és újabb hálókat.
-    És azután?
-    Azután már alkalmazottakat is felvehetne, még nagyobb halászhajót vehetne és az alkalmazottak dolgoznának maga helyett.
-    És azután?
-    Aztán csak fogna egy pecabotot, naphosszat horgászgatna a maga kedvére, süttetné a hasát a nappal, és gondtalanul töltené a mindennapjait.
-    És mondja, maga szerint most nem azt teszem?

Vannak körök, amiket nem érdemes megfutni, mert nem a boldogságunkat szolgálják. Többet ér talán a tiszta szívű szegénység, mint a megterhelt gazdagság.
Ne feledd, hogy mi a cél. Annyi minden hajt bennünket a pénz, az anyagiasság uralma alá. Uralkodik rajtunk a mammon. És képesek vagyunk elfelejteni a legfontosabbat, hogy miért élünk. Hogy üdvösségünk legyen Jézus Krisztusban. Semmi másért. Ez az üzenet, amit magatokkal kell vinnetek, kedves gyerekek.
Kedves ballagó 12-esek, Isten veletek!
Makó, 2011. április 30.