Visszaemlékezés a Gryllus: „Pál apostol levelei megzenésítve” koncertre
Amikor elindultam, már alig vártam,  és nagyon izgultam, hogy milyen lesz a koncert. Végre. Ahogy a Hagymaházhoz értem, láttam ismerős arcokat. Diáktársaim és tanáraim köszöntöttek. Leadtuk a kabátunkat és beléptünk az előadóterembe. Mindenki helyet foglalt. Először egy filmet vetítettek a Hagymatikum fürdőről, aztán elhúzódott a függöny és a Rackajam együttes jött elő. Én csak néztem, hogy mit keres itt ez a banda? Pál apostol leveleit ők fogják előadni? Kinézetük teljesen eltért a téma stílusától. Elmagyarázták, hogy Gryllus Dániel és társa egy kisebb balesetet szenvedtek, ezért késni fognak. Bemutatkoztak, ezután már jobb véleményem volt róluk. Amíg meg nem érkezett a másik két előadó, saját számokat játszottak. Kb. fél óra múlva bejelentettek egy 5-6 perces szünet, és hogy utána következik az eredetileg meghirdetett előadás. Gryllus Dániel minden számhoz fűzött egy kis kommentárt. Az utolsó ének refrénjét együtt énekeltük. Sajnos vége lett. Elbúcsúztak. Miután megkaptam a kabátomat, odamentem a zenészekhez pár barátommal, és kértünk autogramot. A gitárossal és a dobossal jót beszélgettünk és nevettünk. Nagyon tetszett az előadás. Bárcsak visszamehetnék az időben és megismételhetném ezt az estét!                                                                                                                   Tóth Imola 8.g