TÁMOP – 3.2.9/B-08/2

  

 

AUDIOVIZUÁLIS EMLÉKGYŰJTÉS - TÁMOP 3.2.9/B-08/2-2009-0010

 

Téma: audiovizuális emlékgyűjtés projekt végrehajtása. A projektben résztvevő fiatalok 50 interjút készítenek el családjukban, ismeretségi körükben lévő kortanúkkal. 

Időtartam: A projekt 2010. áprilisától 2011. júliusáig tart

Órakeret: Tanórán kívüli tevékenység. A projekt érinti a projekt által meghatározott történelem, társadalomismeret, kommunikáció és média ismereteket, digitális kompetencia területeket

Évfolyam: 7-12. évfolyam

 

Cél: A projekt előkészítése, és megvalósítása során szerzett saját tapasztalatok által, váljon világossá az egyén felelősségének, a társadalmi tudatnak, a nemzethez tartozásnak, a magyarság adott történelmi korszaka megismerésének fontossága. Empátia alakítása, a téma iránti elköteleződés, személyes érdeklődés alakítása és fejlesztése.

Tudjon tematizált interjúkészítési helyzetben mérlegelni, környezetével illetve önmagával szemben felelősségteljesen döntéseket hozni, kérdéseket alkotni.

 A csoportokon belüli munkavégzés során alakuljon ki az egyén társaival szembeni, és egyéni felelősségének tudata, igényessége.

Értékek: Ismerje fel a projekt fontosságát és abban szerepét, helyét. Tudatosan alakítsa motivációit. Érzékenyítse magát a téma érzelmi oldala iránt.

Ismeretek: Legyen ismerete a feldolgozandó történelmi kor társadalmi, politikai, gazdasági viszonyairól.

                   Legyen tisztában a szükséges technikai felszerelések alapvető működésével. 

          Gondolatait rendszerezze, képes legyen kérdésalkotásra, -felvetésre.

      Tudjon érzelmileg is belehelyezkedni szituációkba.                 

Attitűdök: Felelősség, magabiztosság, interperszonális kapcsolatok kialakítása

Készségek: Együttműködés, összefüggések felismerése, belátás, kreativitás, kitartás, kommunikáció, véleményalkotás, önismeret, önálló feladatvégzés, problémafelvetés, akcióterv-készítése, stratégiai gondolkodás, szervezési készségek, vezetőkészség, csoportmunka.

 

Kiemelt fejlesztési területek:

             Történelem és társadalmi ismeretek

             Anyanyelvi kommunikáció

             Művészi tudatosság és kifejezőképesség, empátia

             Digitális kompetencia

Partnerek: Szaktanárok, szülők, segítő családtagok, szakemberek (muzeológus, helytörténész, drámapedagógus bevonása). Az iskola technikai dolgozói. Szponzorok.

 

Javaslatok az előkészítő szakasz munkájához: 

A projekt egyik feladata, hogy alkalmazza a kooperatív eljárási módszereket. A kooperatív tanulásszervezés alapegysége a csoport.

Első feladatunk, tehát a csoportszervezés. A csoportalakítás tervezett módon történik. A kooperatív tanulásszervezés egyik alapvető megközelítése a tudással kapcsolatban, hogy mindenkinek demokratikus alapjoga a tudáshoz való hozzáférés. A kooperatív tanulás az egyén igényeiből, szükségleteiből, elvárásaiból indul ki.

 

Az audiovizuális projekt esetében szükséges a közös eseménynaptár készítése, mely konkrétan meghatározza a feladatokat és az időkeretet.

Lényeges eszköz- és költségigény megbeszélése a projektmenedzserrel. Tájékozódni kell arról, hogy a projekt végrehajtásához felkért partnerek közül kit ismernek esetlegesen a projekt megvalósítói.

 

Konkrét lépések: 

A 15 hónapra tervezett projektből a megvalósításra való felkészülés folyamatos, a megvalósítás filmenként maximum 3 alkalom, és közös értékelés 1 nap. A gyerekek a felkínált feladatok közül maguk döntik el, hogy ki miben szeretne részt venni. A tanulók bevont a pedagógusok segítségével eseménynaptárt és forgatókönyvet készítenek, amelyet mindenki megkap. Az elkészített filmeket archiváljuk, és később, saját módszertani anyagként felhasználjuk. A megvalósítás során szerzett tapasztalatokat beépítjük a történelemoktatásba.

 

Felhasználható források:

Hortobágyi Katalin: Projekt kézikönyv Válogatás a hazai és külföldi projekt-irodalomból (Iskolafejlesztési Alapítvány Budapest, 2002)

Dr. Spencer Kagan: Kooperatív tanulás (Önkonet, Budapest, 2004)

Gabnai Katalin: Drámajátékok (Helikon Kiadó, 2005.)

Emlékpontok. Mondd el, hogy tudjuk! (NFÜ, 2010.)

Készítette: Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium, Makó

 

 



Audiovizuális Emlékgyűjtés projektzáró rendezvénye 2011. június14-én

 Makói Városi TV által készített rövidfilm

Dim lights Embed Embed this video on your site

 
Sajtóközlemény

 

Bejeződött az Audiovizuális Emlékgyűjtés projekt a SZIGNUM-ban

Tovább olvasom...
 
2. Projekt Előrehaladási Jelentés

 2. PEJ szakmai beszámoló


 
   A jelentéstételi időszakban (2010.08.25-2011.02.24) a legfontosabb szakmai feladatokat valósítottuk meg: a projekt előkészítését,  a munka szempontjából fontos történelmi korszak tanulmányozását, a legfontosabb készségek, empátia alakítása, a téma iránti elköteleződés, személyes érdeklődés alakítását és fejlesztését. Arra irányultak gyakorlati tevékenységeink, hogy a technikai eszközök használatában, digitális kompetenciában gyakorlatot szerezzenek a bevont diákok, és tudjanak tematizált interjúkészítési helyzetben mérlegelni, felelősségteljesen döntéseket hozni, kérdéseket alkotni. Próbáltuk őket érzékenyíteni a téma érzelmi oldala iránt, kellő ismerettel ellátni a feldolgozandó történelmi kor társadalmi, politikai, gazdasági viszonyairól. 
   Első feladatunk volt tanév elején a csoportszervezés tervezett módon. Elkészítettük a közös eseménynaptárt, mely konkrétan meghatározza a feladatokat és az időkeretet a projekt időtartamára. Ehhez összegyűjtöttük a diákok családjában, ismeretségi körében a lehetséges interjú alanyok nevét, elérhetőségét, és tájékozódtunk az interjúk elkészítésének lehetséges időpontjáról, helyéről forgatókönyv-szerűen. Önálló kutatómunkára ösztönöztük a diákokat, de bevontuk partnerkapcsolatainkat is, elsősorban intézményünk Szülői Szervezetének tagjait a gyűjtésbe. 
   Párhuzamosan folyt a gyakorlati és elméleti képzés. Hat héten keresztül, minden hétfőn filmvetítéseket szerveztünk, amelyet minden bevont tanuló megtekintett: Tanú 1-2, 6:3 avagy,  Játszd újra Tutti!, Falfúró, Csinibaba, Made in Hungária. A filmvetítések után az élményeket közösen megbeszéltük, a benyomásokat tudatosítottuk. Kétszer öt órás képzés keretében, a szükséges technikai eszközöket bemutattuk, működésüket, használatukat ismertettük. Helyzetbe hoztuk a tanulókat, konkrét interjú helyzeteket gyakoroltattunk velük párban és szülővel. Az elkészült mini filmek levetítése után a felmerült technikai problémákat megbeszéltük, értékeltük. A kameratechnika mellett, a vágástechnika lépéseit is gyakoroltattuk a számítógépen. Kiemelt hangsúlyt fektettünk az interjúkészítés technikájának elsajátíttatására és gyakorlására, szituációk modellezésére a feladatok kiosztásával. Ezzel együtt ugyancsak kétszer öt órát fordítottunk az adott történelmi korszak ismétlésére és tanítására, interaktív előadások keretében. Változatos feladatmegoldással, gyűjtőmunkával is erősítettük személyes motivációikat, elköteleződésüket a téma iránt.
    Az elméleti és gyakorlati képzés megvalósulása után kezdődött a tényleges interjúkészítések időszaka, a meghatározott cselekvési terv alapján. A bevont pedagógusok aktívan segítettek a koordinálást illetően. A jelentéstételi időszakban a vállalt 50 film fele készült el. Mindegyik interjú után ellenőriztük a szükséges nyomtatványok meglétét és a kazetták felcímkézésével együtt, gondot fordítottunk a megfelelő tárolásra. A vágás idő- és munkaigényes folyamatával folyamatosan, ám fáziskéséssel haladunk. A vágott anyagok tárolása egyelőre külső adathordozón történik, a feltöltések elindítását a legközelebbi időpontban tervezzük. A tanulókkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, értékeljük az elkészült munkákat, a felvetődő gondokat, észrevételeket megbeszéljük. 
   Fontos kihívást jelent számunkra további interjúalanyok felkutatása, és az elkészültek feltöltése. Mentorainkkal jó a kommunikációnk, kérdéseinkre szakszerű tanácsokat adnak, személyes és e-mailes konzultációra is több alkalommal került sor. Projekt menedzserünk lelkiismeretesen koordinálja feladatainkat, gondosan ügyel a határidők betartatására. 
 
 
 
Beszámoló az Audiovizuális Emlékgyűjtés projektünkről

 

Történelmi interjúkat készítenek diákjaink!

Tovább olvasom...